2017. április 20., csütörtök
6.-Vigyázz!
Amber:
-Míèrt vagy ennyire ellensèges?
-Ellensèges nem vagyok,szimplán csak faszfej.vigyorodott el Szèlesen majd el sètált mellettem.
Nem èrtem őt , tegnap mèg fontos voltam neki ma meg már..
-Amber? Hallottam meg Butler hangját hátam mögül.
-Igen?
-Jólvagy?
-Igen ...
-Justin a baj ugye? Sóhajtott egy nagyot .
-Nem èrtem őt ..olyan furcsa lassan már egy hete ismerem de szinte semmit nem tudok róla mindig valahogy megjelenik mindenhol ,mintha ...
-Mintha szándèkos lenne?
-Pontosan..
-tudod azt mondják hogy az első találkozás a vèletlen műve ,a második az már a sors keze.
-èn nem hiszek az ilyenekben.
-Talán te nem de mindenki más igen.
-Kèrdezhetek valamit?
-Persze .
-Mièrt hord magával justin egy fegyvert? Ryan felè fordítottam arcomat aki ledöbbenve állt előttem nem szólt egy szót sem.
-Te is benne vagy ebbe az egèszbe ?.
-Mi mindannyian benne vagyunk Amber ,csak nèzz körül.
-Mi ez az egèsz Ryan?
-Idővel rá Jössz.mondta majd ott hagyott száz kèrdèssel magamba.
De most hogy fogok vissza jutni a többiekhez? Gratulálok Amber ezt jól elszurtad már megint..dünnyögtem orrom alatt..
Jó talán ha el indulok abba az irányba akkor talán vissza találok a táborba .
Gondolataim megint justin körül cikáztak mindig megjelenik mindenhol..a vacsorán ,amikor Debby bele öntött valamit a poharamba ,ès most a kirándulás...
-Amber! Te mègis hol a jó istenbe császkáltál? Justin már règ vissza èrt te meg mèg sehol sem voltál tudod hogy megilyedtem ??? Már azt hittem hogy... Kim hirtelen elhalgatott s kifujta bent tartott levegőt.
-Hogy bántott?
-Amber justin egy vadállat nem szabadna vele beszèlned.
-Mintha èn annyira èlveznèm justin társaságát.
-Mègis folyton keresed azt..
-Mire akarsz kilyukadni ezzel Kim? Vontam fel szemöldököm .
-Olyanok vagytok mint tűz ès víz ,mègis vonzzátok egymást.
-Pffff na ne nevettes.forgattam meg szemeim ès vissza felè kezdtem el sètálni.
-Amber valld be .
-Kim elèg legyen jó? Ez egy írtó nagy marhaság ès folyton ezt kántálod .
-De..
egy hatalmas nagy puffanást hallottunk meg majd azonnal hátra kaptam fejemet de nem láttam semmit -Amber vigyázz!!! mèg a vèr is meg fagyott ereimben........
Sziasztok!:)
2017. február 18., szombat
5.Nem minden...
AMBER:
a tegnapi nap már csak foltokban van meg,arra mèg tisztán emlèkszem hogy Kim elküldött egy asztalhoz de innentől teljes kèp szakadás.
-Amber hogy èrzed magad? Termett mellettem Kimberly egy pohár vízzel a kezèben
-Olyan mintha át ment volna rajtam egy úthenger.
-Ne aggódj Debby elzárásban van ki sem teheti az elkülönített szobábol a lábát egy jó darabig.
-Debby? Ráncoltam össze szemöldököm
-Amber nem emlèkszel ?
-Nem egèszen...
-Debby egy nagyon erős gyógyszert kevert a poharadba nem kevès mennyisègben,csoda hogy nem törtènt komolyabb bajod.
-Semmire sem emlèkszem..
-Justin nagyon feszült volt a törtèntek után ,úgy tünt mintha aggódott volna èrted.
-Justin? Aggódni? Èrtem? Na ne nevettes.másztam ki nevetve ágyambol
-Amber èn komolyan beszèlek aggódott èrted,inkább köszönettel tartozol neki ő cipelt be amikor rosszul lettèl.
-Kim hagyjuk ezt rendben?
-Hát jó,akkor kint találkozunk ,nemsokára indulunk.
-Hova?
-sátorozni 2 èjszakát töltünk az erdőben.
-Remek..dünnyögtem magamban miközben femegyek.
am háló zsákomat ès a többi szüksèges cumót ès Kim után eredtem .
A csarnokban már az egèsz osztály várakozott a tanárnőre kivève Debby-t.
Szemeimmel Kimberly-t kezdtem el keresgèlni.
-Hogy vagy Amber? Termett mellettem Ryan.
-Ne aggódj,már jobban.
-Mindenki nagyon aggódott èrted mèg justin is.
-Ryan ugyan.
-Nem Amber komolyan aggódott èrted .
-reggel annyira sem volt kèpes hogy megnèzze èlek -e mèg.
-Megnèztelek ,aludtál.hallottam meg rekedtes hangját hátam mögül.
-Nem kell ez a nagy felhajtás jól vagyok.
-Amber elèg.nèzett rám Ryan.
Justin telefonját nyomkodva sètált mellettem,őt szugerálva kezdetg el mardosnina bűntudat ..
Tisztában vagyok vele hogy ott volt velem èjjel ès arra is emlèkszem hogy azt mondta fontos vagyok neki ahogy arra is hogy azt mondta erről ne szóljak senkinek ezèrt is teszek úgy mintha teljesen ki ütött volna ez a tegnapi dolog így jobb lessz mindenkinek hiszen jobb a bèkessèg.
-Rendben meg èrkeztünk! Verjetek sátrat ès pihenjetek meg,de a tábort el hagyni szigorúan tilos ha valaki mèg is megpróbálná garantálom hogy búcsúzhat az èretsègitől! .
Sóhajtva pakoltam ki a hálózsákomat míg Kim a sátorral küzdött.
-Biztos ne segítsek? Nevettem fel.
-Amber meg oldom! Nevetett fel ő is.
-Hát jó..Kim èn megyek körül nèzek itt
-Amber most mondta ez a szipirtyó hogy nem hagyhatjuk el a tábort.
-Ki akarom szellőztetni a fejem.
-Rendben de èn is megyek
Nah ennyit az egyedül lètröl.
-Ahogy akarod.sóhajtottam fel s ki surrantunk a táborból,szinte gyerek játèk volt.
A lábam alatt lèvő fa leveleket rugdostam nem figyeltem az orrom elè így amikor valaki mellkasának ütköztem a szívroham jött rám.
-Nem tudsz figyelni bazdmeg? Bieber nagyon ingerültnek tűnt ,Szinte minden eggyes porcikája remegett az idegtől tekintetem lejjebb siklott egèszen kabátja zsebèig ahonnan egy pisztoly kandikált kifelè,annyira meg ijedtem a látványtól hogy mèg a szar is meg állt bennem köpni nyelni nem tudtam.
-Ki..Kim menyj vissza ..
-De ..
-Kèrlek menyj vissza.
Mèg egy utolsó aggódó pillantást vetve rám sètált vissza a táborba.
-Justin ez mègis mit jelentsen? Mi ez az egèsz? .
-Ne üsd bele az orrod a nagyok dolgába.
-Ennyi? Ennyi lenne a válaszod? Amikor egy kurva pisztoly van a zsebedben ès csak isten tugyja hogy használtad e?!
-Ostoba ne legyèl szerinted dísznek van nálam? Horkantott fel.
-Tudni szeretnèm mi folyik körülötted!
-Mi a faszom közöd van hozzá? Ordította el magát miközben egy hatalmasat vert bele az eggyik fába.
-Tudni szeretnèm justin.
Tekintetèt vègig vezette testemen majd karját át fonta karomon s rá szorított majd a fülemhez hajolt.
-Nem minden az aminek látszik,nem mindenki az akinek adja magát nem minden olyan aminek elkèpzelted ezt vèsd a kis fejedbe ......
SZIASZTOK!
Nagyon le csökkentünk ezèrt a rèszek hossza is csökkenni fog amíg nem lessz válltozás:)
De addigis sziasztok!❤
2017. február 12., vasárnap
4.rèsz.senkinek egy szót se
Amber:
A fejem majd szèt esett ,látásom nem volt mèg teljesen tiszta de azt pontosan láttam hogy az óra pontosan 7:00 -át üt
Te jó isten el aludtam,mellesleg ma van az az isten verte kirándulás a francba! Szitkozódtam miközben gyors lèptekkel haladtam a szekrènyem felè makd ki kapkodtam a számomra szüksèges ruha darabokat,csak is èn lehetek ilyen szerencsètlen hogy pont ma kèsek el pont ma...
Mikor bele paszíroztam mindent egy utazó táskába vállamra kaptam majd gyors lèptekkel haladtam lefelè.
-Amber te mèg ithon? Sápadt el anya.
-Ithon ès kèsèsben,15 percem van be èrni ez szinte lehetetlen.sóhajtottam egy nagyott.
-Majd èn be viszlek ! Markolta meg kocsikulcsát Patrick ,hálás pillantásokat vetettem felè mire csak bólintott egyett .
-Nem is tudom mi lenne most ha nem vinnèl el.sóhajtottam miközben be csatoltam övemet.
-Èn pedig tudom,le maradnál a kirándulásról.nevetett fel.
-Őszintèn szólva egy cseppet sem bánnám.
-Justin miatt? Pillantott rám ,justin neve hallatán gyomrom össze rándult mintha valami bele hasított volna mièrt van rám ekkora hatással egy ekkora gyökèr?.
-Nem minden körülötte forog.
-Amber messziről látszik hogy kedvelitek egymást,èn sem most jöttem le a falvèdőről.
-Pffff èn meg ő? Na ne nevettes .nevettem fel Kínomban.
-Amber..
-Asszem meg èrkeztünk.szakítottam fèlbe mielőtt megint valami marhaságot mondana .be csaptam a kocsi ajtaját .
-Amber! Hallottam meg Patrick hangját a hátam mögül.
-Igen?
-Maradj justin közelèben! Biztonságban leszel ès így ènis nyugodtabban engedlek el.
-Patrick nagy lány vagyok már nincs szüksègem bèbiszitterre .sóhajtottam egy nagyot majd szemeimmel Kimberlyt kezdtem el keresgèlni.
-Amber csak hogy itt vagy már azt hittem nem jössz! Támadott le Kim.
-Sajnos mèg időben ide èrtem.
-Amber! Ne legyèl már ilyen házsártos! Tök jó buli lesz! Bökött vállba .
-Ahol Bieber ott van ott a buli halott.
-Na nehogymár Bieber miatt legyèl ilyen .
-Kim nyugi..útközben elmesèlek mindent.
-Jó reggelt osztály! Termett előttünk Mrs.Miriam egy jegyzettömbel a kezèben majd hangosan kezdte el sorolni a neveket.
Vègeztünk a nèpsor olvasással majd fel szálltunk a buszra ,èn az ablaknál foglaltam helyett majd kim le vágodott mellèm.
-Mi van veled Amber?
-Kim ..tegnap Bieber nálunk vacsorázott,anyám palija ès Bieber jóban vannak azt ne kèrdezd hogy mièrt mert mèg magam sem tudom..
-Hogy micsoda? Nevetett fel hangosan Kim.
-Kicsit lehetnèl eggyütt èrzőbb is..,ès mèg csak most jön a java.
El vitt egy rom kocsmába ahol Bob valamit tett az italomba majdnem meg erőszakolt...
-Amber ugye most ezt nem mondod komolyan? Dülledtek ki Kim szemei.
-Szerinted viccelek? Amióta ide kerültem Bieber valamilyen oknál fogva minden lèpèsemet lesi minden egyes mozdulatomnál ott van mintha nem is tudom..furcsa az egèsz .tèvedt az ablakra tekintetem majd Justinon akadt meg tekintetem aki egy motoron ülve pillantott rám, szèles vigyorra húzta ajkait majd már el is tűnt.
-Hahó! Amber ! Legyintette meg arcom előtt kezeit Kim.
-Láttam őt ott volt! Mutattam kifelè az ablakon.
-Amber neked rögeszmèddè vállt,justin mindig kèsőbb szokott csatlakozni hozzánk.
-Hogy èrted azt hogy kèsőbb?
-Úgy hogy csak a vonaton tisztel meg mi ket a jelenlètèvel.nevetett fel.
-Hurrá. Dünnyögtem orrom alatt majd az ablakon bámèszkodtam kifelè .
A pálya udvaron újjabb nèpsor olvasást tartottak mikor meg bizonyosodtak róla hogy már csak Bieber ès a Csatlósai nincsenek mèg itt meg kezdtük a hosszas várakozást 10 perc után megjelentek a gyülekezőnèl.
-Csak hogy meg èrkeztek uraim..remek akkor ki osztom hogy kik kerülnek majd egy kabinba .
Mèrt èrzem azt hogy nem fog tetszeni a sorrend?
-Kimberly, Brian ,schoon,Lucy.
Jaj ne..
-Amber,Ryan ,Debby ,Justin.
Hát ki más ha nem ő? ..
A többit már nem hallgattam vègig hiszen már úgy is mindeggy megint èn szívtam meg mint mindig..
Debby-t nem nagyon ismertem mèg nem volt alkalmam kommunikálni vele ő egy nagyon csendes lány .
-ülünk eggyütt? Fordultam kètsègbe esetten Debby felè hiszen ő az egyetlen remènyem arra hogy ne Justin mellet kelljen kuksolnom.
-Öhm okè..mondta majd el foglaltuk kabinunkat ,Bieber ès Butler mèg nem szálltak fel úgy vettem èszre hogy valami nagyon fontos dologról csacsognak odakint de nem is èrdekel..figyelmemet megint az ablaknak szenteltem .
-Amber te nem is örülsz? Suttogta oda Debby.
-Mièrt kène? Nèztem rá zavartan.
-Justinnal ülünk egy kabinban.vigyorodott el.
-Ès ennek kène örülnöm? A hátam közepère sem kívánom .
-Tudod amióta ide jöttèl azóta irigyellek azèrt hogy justin ennyi figyelmet fordít felèd..èn örülnèk ha csak egy percre is rám figyelne de ez szinte lehetetlen...
-Debby nincs mièrt irigykedned èn ès justin olyanok vagyunk mint tűz ès víz.
-Nem..nem èrted èn szerelmes vagyok justinba! Gyomrom görcsbe rándult amikor meghallottam Debby szavait,tenyerem izzadni kezdett nem tudtam hogyan reagáljak erre..
-Sajnálom..èn ezt nem tudhattam.dadogtam..
-Amber semmi gond ,nem haragszom hiszen nem hajtasz justinra..
-De mièrt szereted őt? Ha annyiszor meg alázott már?
-Akár mit tesz nekem mindig is ő lessz az igazi mègcsak ha nem is lessz az enyèm..
A kabin ajtaja ki húzódott majd Justin szempárjai össze találkoztak enyèimmel majd gyorsan el is kaptam róla szemeimet .
Mitsem törődve justinnal dugtam be fülembe fülesemet ès telefonomat kezdtem el nyomkodni ,èppen az üzeneteimet nèztem mikor justin neve állt a kèpernyőmön.
Justin:
-Ribanc vagy.
Amber:
- Strici.
Pötyögtem gyorsan be a válaszom.
Majd újra csak a fülesemből szóló zenère koncentráltam míg Debby le nem okádta Ryan-t aki azonnal fel pattant míg justin röhögő görcsöt kapva nevetett Ryan-en .
-Mi a geci? Te normális vagy? Fintorodott el Ryan majd egy nedves törlő kendővel törölgette le magáról Debby hányását.
-Ne röhögj már ember! Ez a ribanc le okádott. Vágta justinhoz a koszos törlő kendőt mire justin be dühödött.
-Normális vagy bazdmeg? Nem akarok el kapni semilyen retket ettől a szutyok nőtől,ezt itt meg takarítsátok fel! Vágta be dühösen a kabin ajtaját.
Láttam debbyn hogy rosszul esett neki ahogy justin beszèlt róla .
-Debby ne is törődj vele èrzèketlen idióta.
-igaza van ..
-Dehogy van igaza nem direkt csináltad.
-De kurvára igaza van ez a kurva le okádott ! Hirtelen előtört belőlem a nevetès ahogy Ryan ott ült nyakig hányásosan ..
Debby fel takarította a hányást majd ki nyitottam az ablakot ,justin már helyèn ült telefonját nyomkodva.
-Ugye a kis hányós kint marad? Bökött fejèvel justin Debbyre .
-Debbynek itt a helye.mondtam.
-Hát itt biztosan nem.mondta majd ki dobálta Debby cuccait a kabinból egyenesen Debbyre,aki sírva fogta meg cuccait majd át kèretszkedett egy másik kabinba.
-Hogy lehetsz enyire szemèt?
-Okádjon le engem is? Meg a faszomat.
-Bunkó.dünnyögtem orrom alatt .
-Ribanc.
Az út iszonyatosan le fárasztott mindenkit,amint meg èrkeztünk ki osztották a szobákat,hála az ègnek a szállodának kèt rèsze volt ahol a lányok vannak ès a fiúk.
Szerencsère Kimberlyt ugyan abba a szobába osztották be ahova engem ès Debby-t.
-Milyen volt az út ? Vigyorgott rám Kim.
-Ne is beszèljünk róla.sóhajtottam egy nagyot majd táskámat le hajítottam az ágyra.
-A kis ragacs hova lett? Nèzett körül a szobában.
-Debby-re gondolsz?
-Ki másra? .
-Nem bírjátok egymást?
-Justin miatt romlott meg a barátságunk ,ő iszonyatosan szerelmes justinba ès a fèltèkenysèg elvette az eszèt.
-Említette hogy tetszik neki justin.
-De a mai kos akciója után az egèsz suli rajta röhög.nevetett fel.
-Látnod kellett volna Ryan arcát! Nevettem fel ènis.
-Nagyon vicces..duzzogott Debby majd le vágódott az ágyra.
-Ez már siralmas drágám.vigyorgott rá Kim,èn ezek után nem másznèk rá többet justinra porig aláztad magad .
-Nem adom át Ambernek a lehetősèget Kim.húzta ki magát Debby majd villámokat szóró tekintettek bámult rám.
-Te miről beszèlsz?
-Tudom hogy meg akarod kaparintani justint .
-Ki hánytad az eszed is vagy mivan? Mèrtem vègig gúnyosan .
-Te ès kimberly ezt mèg nagyon meg keserülitek! Vágta be maga mögött az ajtót.
-Ennek el ment az esze? Nèztem kim-re.
-Valami baj van a fejèvel..
-Az biztos.
-Nem jössz le a partra? Az egèsz suli ott van !
-Nem tudom Kim nem hiszem hogy jó ötlet.
-Naa gyere már!! Lègysziii!!!.
-Jó..rendben de nem veszek bikinit!
-Jojojo..
Nem hiszem el hogy kimberly rám erőszakolta ezeket a göncöket! Egy rövid haspóló ès egy szoros rövidnadrágot ami elszorítja mèg a vèrkeringèsem is.
-Muszály volt rám adnod ezeket? Mutattam vègig magamon.
-Amber csodásan nèzel ki akkor meg mi a baj?
-Hagyjuk.nevettem fel.
A parton iszonyatosan nagy volt a tömeg mi egyből a büfèt cèloztuk meg ahol rengetegen álltak sorba ,mellesleg 40° -os melegbe a tűző napon állni nem valami jó buli.
-Amber foglalj nekünk helyett èn addig sorba állok .
-Biztos ? Nèztem Kim-re aki magabiztosan bólontott eggyet ,èn pedig kerestem egy üres asztalt majd helyet foglaltam.
-Ambeer!
-Debby?
-Csak bocsánatot szeretnèk kèrni az elöző kirohanásomèrt..
-Felejtsük el.sóhajtottam majd Kimet kerestem tekintetemmel aki mèg mindig a sorban állt.
Debby le ült elèm?! Majd felèm csúsztatott egy poharat amiben valamilyen lötty volt.
-Neharagudj de nem vagyok szomjas.
-Amber kèrlek ..nem akarok haragban lenni ès ez csak üdítő nem mèrgeztem meg.nevetett fel.
Fèlve de elfogadtam majd bele kortyoltam .
-Ez meg mit csinál itt? Tette le Kimberly a kaját az asztalra.
-Már megyek is.mondta majd el ment.
-Mit akart?
-Bocsánatot kèrt .
-Ez bocsánatot?
-èn is furcsáltam..
Debby:
Amber ès az a lotyó nagyon meg fogják keserülni hogy el akarják venni tőlem justint ,Ambernek nagyon csúnya bosszút terveztem..
Elő vettem táskámból a kos zacskót amibe valamilyen por volt ha sokat veszel be belőle hányást,hasmenèst okoz,remèlem hogy hatásos lessz Ambernèl.
Bele öntöttem Amber poharába majd őt kezdtem el keresgèlni,nem volt nehèz meg találni szerencsère Kimberly sem volt vele így gyerek játèk lessz.
-Te mire kèszülsz? Hallottam meg Brian hangját a hátam mögül.
-Ne üsd bele az orrod nem a te dolgod.
-Ha Amber ellen indul ez a kis akciód verd ki a kis fejecskèdből.
-Brian húzz innen.mondtam majd Amber felè kezdtem el sètálni a pohárral majd le is ültem elèggè furcsán nèzett rám.
-csak bocsánatot szeretnèk kèrni az elöző kirohanásomèrt..
-Felejtsük el.sóhajtott .èn pedig ke raktam elè a poharat.
-Ne haragudj de nem vagyok szomjas.
-Amber kèrlek nem akarok haragban lenni ez csak üdítő nem mèrgeztelek meg..
Nagynehezen el fogadta,most majd meg tudja kivel lehet szórakozni ès kivel nem.
Amber:
Justin ès Ryan csatlakoztak hozzánk ha nem Kimberly miatt kellene elviselnem legszívesebben fejbe rugnám.
Ha ezek ketten össze jönnek ....
-Kim nem èrzem jól magam..mondtam iszonyatosan rosszul vagyok
-Amber mi a baj?
-Nem tudom kim nagyon rosszul vagyok..
-Amber Debby neked hozta a poharat? Mèregetett aggódva Brian.
-Igen de mièrt?
-Brian mit csinált az a kurva Amberrel? Dühödött be Ryan.justin csak feszengve ült mellettem.
-Valamit bele öntött a pohárba..
-èn meg ölöm! Pattant fel Kimberly az asztaltól majd már el is tűnt.
-Amber mi fáj? Gugolt le hozzám Ryan.
-A hasam iszonyatosan fáj ..nyögdècseltem.
-Hányinger?
-Az is meg van.
-Justin kisèrd be a mosdóba .mondta majd justin lábaim alá fonta karjait.
-Ès te mèg megvèdted.dünnyögte dühösen .
-Justin nagyon fáj..
-Amber nyugodj meg csak rosszbb lessz ,lèlegezz nyugodtan .
Amint be èrtünk a mosdóba számat fogva szaladtam be egy fülkèbe makd tèrdre rogyva adtam ki gyomrom tartalmát ,justin pedig hajamat fogva. Nèzte vègig a jelenetet.
-Nagyon fáj a torkom..nyögdècseltem.
-Mindjárt el múlik.
Amikor vègeztem sokkal jobban lettem justin pedig vègig itt volt velem .
-Amber jól vagy? Simított hátamra Kim.
-Azt hiszem..sóhajtottam egy nagyot miközben számat öblögettem.
Justin most sem mozdult mellőlem egy tapotatse.
Ölèben cipelt vissz a szállásra.
-Nocsak nocsak Amber csak nem rosszul èrzed magad? Vigyorodott el Debby.
-Ekkora egy sunyi kurvát mint amilyen te vagy. Mèrte vègig Ryan.
-Ryan hagyd ezt csak azèrt csinálta mert fèltèkeny ,tudja hogy Ambert bármikor meg basznám.vigyorodott el justin mire mellkason csaptam.
-Most mivan?
-Hagyjuk.nevettem fel.
Justin be cipelt a szobába pedig semmi szüksèg rá,csak Patrick miatt csinálja..
-Justin semmi szüksèg erre nem kell megjátszanod magad.
-Miről beszèlsz?
-Tudom hogy csak Patrick miatt csinálod ezt az egèszet.
-Itt már règ nem Patrick-ről szól ez az egèsz.
-Ezt hogy èrted justin?
-Fontos vagy bazdmeg.
Hirtelem meg szólalni sem tudtam a meglepetsègtől .
-Tessèk?
-Erről senkinek egy szót se.vágta be maga mögött az ajtót ès ott hagyott egyedül ezer kèrdèssel a fejembem amire csak justin tudja a választ....
2017. február 4., szombat
3.rèsz-Nem szabad..
Sziasztook!!
Nagyon nagyon elszomorodtam amikor meg láttam a komik számát tudom hogy nem erről szól az egèsz de nekem nagyon sokat jelent ha kapok pár bíztató komit ha ez így megy majd tovább nem lessz folytatás..:(
Jó olvasást ès további szèp napot!
Amber:
Ez meg mi a jó istent keres itt?? Ugye ez most csak egy rossz vicc !
-Anya itt valami tévedés lehet,ez az eggyik barom osztálytársam..
-Justin? Nem dehogy már nagyon rég óta ápolnak ilyen jó viszonyt Patrickel.
Hogy mivan? Itt mindenki meg tébolyult? Már csak én vagyok normális?
-Egy percet sem vagyok hajlandó végig ülni vele egy asztalnàl! Jelentettem ki kicsit hangosabban mint gondoltam volna ezért mindenki rám kapta tekintetét.
-Hagy mutatkozzam be.lépett elém justin(?) Ez meghibbant? Hiszen ismer !
-Állszent.dünnyögtem orrom alatt .
-Vigyázz a szádra babám.
-Mert külömben?
-Emlékszel még a dögös kis képeidre? Húzta széles vigyorra ajkait.
-Hogy te mekkora egy rohadék vagy!
-Amber tán valami gond van? Pillantott felénk Patrick.
-Nem..csak meg kérdezte merre találja a mosdót.dadogtam össze vissza.
-Justin tudja merre van! Kuncogott fel anya.
-Ömm inkább hagyjuk.legyintettem karommal majd le ültem az asztalhoz.
Természetesen justin mellém telepedett le ,ezt hogy képzeli hogy ezek után még mellém ülhet? Pfff barom.
Fapofával bámultam magam elé miközben Patrick enyelget justin szüleivel és anyával ,villámmal túrtam az ételt amíg meg nem éreztem egy hideg kezet combomon olyan meedten ültem a szèkben mint egy darab fa.
-Ezt azonnal hagyd abba .néztem justinra szúrósan.
Mit sem torődve elöző mondatommal siklot tenyere belső combomhoz mire akaratlanul is fel rikkantottam mire mindenki rám nézett .
-Amber minden rendben van? Méregetett furcsán anya.
-Ömm aham..vakartam meg tarkómat ez de gáz volt..
Justin mit sem törődve kérésemmel hergelt tovább én esküszöm hogy meghal.
-Ezt itt le is vehetnéd.suttogja fülembe miközben ruhámat markolássza.
-Álmaidban .söpórtem le magamról karját.alig vártam hogy fel mehessek a szobámba végre .
Justin pimasz vigyorra húzta ajkait majd látványosan elgondolkodott valamin tudtam hogy megint valami olyanba töri a fejét amitől én ideges leszek.
-Nem lenne gond ha Amber-t el vinném pár órára? Hirtelen a kortyolt folyadék kaparni kezdte torkomat és akaratlanul is félre nyeltem.
-Semmi akadálya igaz Amber? Pillantott rám anya .
-Ami azt illeti i..
-Szerintem sincs semmi akadálya.vágott közbe Patrick na ennek meg kellet szólalnia .
-Kizárt! Nem megyek sehova főleg nem veled.
-Amber elèg legyen! Justinnal mèsz legalább addig is jobban meg ismeritek egymást.
-Ismerem èn mint a rossz pènzt..dünnyögtem magamban.
-Hogy mondod?
-Semmi.vágtam le szalvètámat az asztalra .
Justin meg várta míg fel állok a szèkről majd utánam eredt micsoda uriember.forgattam meg szemeimet ha a drágalátos Patrick tudná hogy mekkora egy rohadèk Bieber akkor nem tuszkolná rám ezt a balfaszt.
-Mit akarsz ezzel el èrni? Nèztem szúrósan justinra.
-Ha nem akarsz jönni nem muszály baj hogy próbálok kedveskedni?
Nagyon furcsa nekem justin kèszül valamire .
-Pont te kedveskednèl? Pont NEKEM?pff ne lègy nevetsèges.
-Tudod mit akkor maradj itt tedd le azt a nagy picsád arra a kurva szèkre ès mardj ott.kapott kishíján düh Rohamot majd be vágta maga mögött az ajtót.
Ahhj a francba most menyjek utána vagy inkább mardjak ithon? Ès ha tènyleg kèszül valamire? A fenèbe is mèrt van ilyen lelki ismeret furdalásom ? Kaptam fel cipőmet majd be vágtam magam mögött az ajtót,justin a kocsiban ült ,ó szóval tudta hogy nem fogok ott maradni.
-Barom! Mondtam ès be vágtam a kocsi ajtaját miután be ültem justin mellè.
-Ne csapkod azt a kibaszott ajtót!
-Mit akarsz ezzel el èrni? Tudom hogy kèszülsz valamire nem vagy oda a társaságomèrt akkor most mièrt keresed ennyire?.
-Night kussolj vagy èn hallgatatlak el.
-Ó igen? Ès mèg is hogyan szeretnèd?
-Nem pornót forgatni megyünk ,azt majd máskor babám.indította el a járművet .mèghogy pornó..fogadni merdk rá hogy a telefonja fel èr egy jó minősègű pornó oldalal.
Justin:
Az agyamra megy ez a hülye kurva esküszöm ha mèg egy szót szól úgy megdugom hogy kèt napig beszèlni nem tud,rohadtúl elegem van már ebből a csajból ennek már mániája hogy ki akarok baszni vele nem is rossz ötlet de most másról van szó Patrick azt szeretnè ha el vinnèm valahova amíg tárgyalnak persze egyből az èn nyakamba rakják ezt a hülye picsát.
-Hová viszel? Ez tènyleg nem tudja be fogni a pofáját?.
-Nekem dolgom van te addig el foglalod magad.
-El sem kellet volna jönnöm veled te kretèn.
-Jobban jársz ha be fogod a pofád kurvára nincs kedvem a ribanc picsádhoz.
-Nekem sincs a te egoista fejedhez.
Hülye picsa.dünnyögtem magamban esküszöm nőt mèg ennyire nem utáltam mint ezt .
Amber:
Hogy èn mennyire gyűlölöm ezt a seggarcú balfaszt .bámultam kifelè az ablakon mit kèpzel ez? Először elrángat magával utána pedig az arcomba vágja hogy foglaljam el magam pff ..
Egy romkocsma fèlesègnèl parkolt mit is vártam tőle?
-Emeld meg a picsád ès huzzál befelè.mondta miközben ő már jóval előttem járt.
-Èn oda biztosan nem megyek be
.
-Akkor jó szórakozást kint babám.kacsintott majd befelè kezdett el sètálni.
Pff sokkal jobb lesz nekem itt kint mint ott bent amikor meg hallottam egy kutya hangos visítását reflexből kezdtem el Bieber után futni .
-Na mivan nagyszájú? Vigyorodott el önelègülten.
-Haha nagyon vicces vagy te hoztál erre a környèkre ahol kutyákat gyilkolnak.
-Kár hogy csak kutyákat szivem.mèrt vègig gúnyos tekintetèvel.
Ez nem normális..inkább csendben követtem befelè eszem ágában sem volt megszólalni nehogy mèg a vègèn tènyleg valami kárt tegyen bennem.
Amint be lèptem a romos ès dohos èpületbe gyomrom össze rándult a dohány ès a pia szagától ,minden szempár justinra szegeződött persze pár lenèző pillantást kaptam ènis az eggyik csaj azt hiszem a suliba jár.
Justin gyorsan el is tűnt a hatalmas tömegben azt hiszem a gimis lányokhoz ment akik az előbb elèggè gúnyos tekintettel mèregettek.
Amíg justin kièli magát addig èn helyet foglaltam egy üres asztalnál messze a tomboló tömegtől azt hiszem jó lessz nekem itt.
-Hát egy ilyen szèpsèges lány mièrt ül itt egyedül? Huppant le mellèm Bob.ő is a suliba jár ha jól emlèkszem az eggyik osztálytársam.
-Ez egy nagyon hosszú törtènet.nevettem fel kínosan.
-Csak nem Justinnal jöttèl?
-Hogy találtad ki? Nèztem rá furcsán.
-Èn mindent tudok szèpsèg.
-Öhhmm okèè..vakartam meg zavartan tarkómat .
-Nem iszunk meg valamit?
-Nem hiszem hogy..
-Mindjárt itt vagyok hozok neked valami italt.pattant fel melőlem Bob majd már el is tünt ,valyon mit akarhat tőlem ? Ès mi lessz ebből ha jistin meg látja majd a közelemben? Mondjuk justin most èppen kièli magát szóval moèrt is ne?
-Tessèk szèpsègem ,rakta le elèm a színes löttyöt amit először furcsán mèregettem színe miatt de nagy nehezen le húztam azt,pár perc után elèggè furcsán èreztem magam talán csak friss levegőre lenne szüksègem..próbált fel álni de lábaim szinte mozgás kèptelennè válltak .
-Amber cica mardj mèg .rántott ölèbe majd nyakamat kezdte el csókolgatni makd kezèt vègig csúsztatta testemen èn pedig úgy ültem rajta mint egy darab fa,nem fogtam fel mi törtènik velem oszonyatosan furcsán èreztem magam szimte forgott velem az egèsz világ.
-Engedj el...próbáltam ellenkezni de túl gyenge voltam.
-Amber cica ,már az elejètől fogva tudtam hogy az enyèm leszel.suttogta fülembe amitől a hányinger kapott el majd szemeimből akaratlanul is könnycseppek ezrei szálingóztak ki .-Justin ..suttogtam
-Nem nem justin Bob .vigyorgott önelègülten.-Justin em volt kèpes meg baszni akkor majd èn kicsikèm.rántotta le rólam nadrágomat .
-Engedj el!
-Játszunk egy kicsit.mondta majd teljes testèvel rám nehezedett majd mellemet kezdte el markolászni .
-justin !! Kèrlek segíts.nyőgtem nevèt zokogva .
-Justin nem fog segíteni rajtad bèbi ahogy senki.csókolgatott tovább magam sem tudom mièrt de teljesen el lazúltam,már nem ellenkeztem szinte èlveztem azt amit velem csinál.
Egyszer csak azon kaptam magam hogy Bob le repül rólam s justin vèrben forgó szemeivel találom szembe magam.
-Mit adtál neki te szarházi? Mosott be egy hatalmasat Bobnak Bob meki vágódott az asztalnak ami össze tört alatta így a földre került,justin pólóját megmarkólva húzta fel a földről ès tovább ütötte ,nem láttam tisztán de tudtam hogy Bob nem fogja meg úszni egyszerű zúzódásokkal.
Justin karjait lábaim alá fonta majd ölèbe vett.
-Normális vagy justin ? Egy ilyen kis ribanc miatt fèlholtra vered Bobo-t?
-Akinek nem tetszik úgy jár mint az.köpött eggyet Bobra majd kifelè kezdett el cipelni.
-Sajnálom justin, nem akartam..nyögdècseltem sírva.
-Nem a te hibád.mondta majd be rakott a kocsiba a többire nem emlèkszem olyan gyorsan törtènt minden..
Justin:
Amikor meg láttam Ambert ilyen állapotban el borúlt az agyam ès Bobnak estem nem tudom mièrt kèszít ki ennyire ez az egèsz úgy èreztem hogy meg kell őt Vèdenem.
Tekintetem Amberen cikázott ,azok a formás lábak..a szèp hosszú haja a kis vèkony kezei olyan ártatlan ..azt hiszem valami meg imdult bennem valami aminek nem szabadna hogy megtörtènjen...
Sziasztok!
Nagyon sajnálom a kèsèst meg próbálom hamarabb hozni a rèszeket❤

2017. január 14., szombat
2. rèsz-Bieber?
Sziasztok!:)
Köszönöm a komikat ès elnèzèst a kèsèsèrt!❤
Amber:
Már csak ez hiányzott,hogy anya terhes legyen ettől a fèlnótástól ,mi lessz ha anya majd le mond rólam az új gyerek miatt? Utálok mindent ès mindenkit ..nem akarok semmi más csak haza menni innen az othonomba , a "családomtól,, jó messzire.
-Amber kèrlek ne mondj ilyeneket az anyáddal beszèlsz.
-Tèged megint ki kèrt meg rá hogy bele szólj? .
-Mi egy család vagyunk!
-Lettünk volna de te jöttèl ès szèt romboltál mindent,miattad törtènt minden,talán ha sosem tetted volna be ebbe a házba a lábad akkor apa mèg èlne!
-Mèrt vagy ilyen ellensèges velem ?
-Mièrt tetted tönkre az èletem? Kèrdèsemre nem felelt, szorosan fejèt fogva dőlt a lèpcső korlátra .Felrohantam szobámba dühösen vágtam be magam mögött az ajtót,nem hiszem el hogy anya gyereket szül ennek a... Nyugi Amber ne mondj olyat amit kèsőbb megbánnál,higadj le..fújtam ki bent tartott levegőmet.
-Amber,szivem kèrlek ne tedd ezt velem ,engedj közel magadhoz ne taszíts el , az anyád vagyok te az èn vèrem vagy az èn lányom. Anya szinte már zokogott ,nem tudom mièrt de fájt őt így látni szinte bele csavarodik a szívem..
-Sajnálom hogy nem vagyok tökèletes ,hogy nem vagy rám büszke..
-Te vagy a legtökèletesebb nekem ezen a világon ,annyi èven keresztül imátkoztam hogy egyszer majd újra a karomban tarthassalak ès most itt vagy ,az èn drága kicsi lányom..,ezen sem Patrick sem a baba nem fog változtatni,szeretlek tèged Amber sebkinek sincs ilyen csodálatos lánya mint nekem .simított arcomra majd szorosan magához vont,hogy milyen èrzès volt ennyi idő után anya karjaiban sírni? Szinte szívfacsaró èrzès ..
-Sajnálom hogy ilyen nehèz fejű vagyok anya.szipogtam vállán ,halkan fel kuncogott s le törölte könnyeim.
-Az èn nehèz fejű gyönyörű kicsi lánykám.csókolt homlokon
-Hiányzik ..nagyon hiányzik..
-Tudom kincsem tudom.szorított magához ,egy darabig csak egymás karjaiban sírtunk aztán meg kèrtem hogy hagyjon magamra,muszály ki szellőztetnem a fejem ..
Reggel nagy nehezen másztam ki meleget nyújtó takaróm alól de sajnos muszály be mennem a gimibe ,mèg ha nem is akarom..
Aztán eszembe jutott az a balfèk justin mègjobban elment az èletkedvem a gimitől elèg volt Biológia órán mellette ülnöm akkor mi lessz egy egèsz álló nap.
Minnèl hamarabb el akartam magamtól dobni az apáca szerepet ezèrt ma teljesen máshogy öltöztem fel mint tegnap, vèkony lábaimat most egy tèrdnèl kivágott fekete farmer fedi ès egy vörös haspóló,kicsit kènyelmetlenül èreztem magam benne de ez nem az a kis vidèk ahol felnőttem ez New yourk,ahol az emberek hiányos öltözetben lèpnek utcára akkor èn mièrt ne tehetnèm?
Le sètáltam a lèpcsőn majd Patricket vèltem felfedezni .
-Mielőtt el kezdenèl trágár szavakkal illetni ma nem èn viszlek be .kezdett vèdekezni Patrick.
-Szeretnèm ha ma te vinnèl be.anya torkán meg akadt az ètel ès hangosan elkezdett köhècselni.
-Amber nem mèsz el inkább orvoshoz? Mèregetett furcsán anya.
-Már az is gond ha az ember kedves?
-Nem kincsem ellenkezőleg,nem tudom mi ez a nagy válltozás de örülök neki.
-Indulhatunk akkor? Fordultam Patrick felè aki kocsikulcsát megmarkolva bólintott.
Odakint tűzött a nap ,szinte már kellemetlen volt kilèpnem a hűvös házból .
A kocsiban pedig szinte folyt rólam.a víz.
-Patrick èn őszintèn sajnálom amiket a fejedhez vágtam..csak tudod nagyon meg viselt a költözès az új környezet ès ez rajtad csattant..
-Amber ,ne sajnáld nem törtènt semmi az ajánlatom mèg mindig áll .
-Te remek ember vagy patrick,nem vèletlenül választott anya tèged ès èn ennek szívből örülök.
-Èn pedig annak örülök hogy kezd köztünk ki alakulni egy mostoha apa lánya kapcsolat.
-énis..mondtam majd az ablakon kifelé kezdtem el bambulni , Patrickről ugyan az a véleményem , csak anya miatt csinálom ezt az egészet .
mikor le parkoltunk a gimi előtt egy mosoly kíséretében szálltam ki a kocsiból ,és befelé kezdtem el sétálni az épületbe , tudtam hogy minden egyes nap amikor be teszem ide a lábamat a saját síromat ásom ..
-Hé Amber , majdnem felforgattam érted az egész iskolát tudod te hogy me..blablablablabla..
-Amber figyelsz te rám ?
-Persze ..vakartam meg tarkómat .
-remélem hogy nem megint erdőbe megyünk és bogarak közt kell majd aludnunk .
-Mi? hova megyünk ? eszméltem fel
-De hisz az előbb mondtam el .
-Ne haragudj rám ,de teljesen máshol járnak a gondolataim ..
-vagy inkább más valakin? tudtam hogy justinra akar célozni .
-te meg őrültél ? a hátam közepére nem kívánom azt a gyereket a tegnapi nap után ,ha elfelejtetted volna tegtnap bele dobott abba a kútba ott ! és ha ez még nem is lenne elég be jött a LÁNY öltözőbe emeltem ki a lány szót , és le fényképezett fehérneműben .
Kimberly-ből hatalmas nevetés tört ki .
-Szerinted ez vicces?
-Amber te komolyan berezeltél egy fehérneműs képtől? manapság már mindenki olyat tölt fel a netre nincs mitől paráznod .
-Hogy tudsz te ilyen nyugodt maradni ?
-Amber lazíts már , nem az őskorban élsz .veregette meg vállamat majd ott hagyott .
-kim várj már meg hallod? szaladtam utána .
-Sttsss. Bieber és a csatlósai ott vannak , próbálj meg észrevétlenül végig menni ezen a folyosón.
már csak ő hiányzott , semmire sem vágytam jobban ..dünnyögtem orrom alatt.
-Hé angyalkám .kiabált oda Bieber .
-Szálj le rólam .mentem volna tovább ha nem kapja el karomat .
-Te most itt maradsz szépen .
-Justin engedd már el . szólt közbe Kimberly is .
-Találkozunk órán . ersztette el karomat majd el haladt mellettem ..barom.
-Amber gyere már el fogunk késni . sürgetett Kimberly .
-el tudnák magyarázni hogy hol voltak ?
-sajnáljuk a késést ..
-Azonnal üljenek le és egy szót sem akarok hallani maguk felől!
-de tanárnő kérem hagy ne kelljen justin mellé ülnöm ...
-Justin egy nagyon jó vágású fiatal ember , mi itt a probléma? meghogy jó vágású fiatal ember ..pfff
-Justin egy barom és én nem szeretnék mellette ülni .
-Kérem ne használjon ilyen primitív kifelyezéseket a jelenlétemben , és most üljön le szépen a helyére .
vén boszorkány legszívesebben rakétát robbantanék a segge alatt ..dünnyögtem magamban majd le ültem a vigyorgó jó vágású fiatal ember mellé ..
-Most meg mi olyan mulatságos ?
-Tudod itt engem mindenki tisztel , kár vergődnöd minden kis ribanc nyála folyik a faszomra még ennek a vén kurvának is , fogadd el Night te itt egy senki vagy .
-Szerinted érdekel a te véleményed ?
- ne játsz a tűzzel mert meg égeted magad .
-Nem félek tőled .
-majd fogsz cicám majd fogsz .
-Amber megismételnéd amit az imént mondtam ? rivalt rám ez a vén kurva .
-Nem figyeltem tanárnő..
- Ha így folytatja tovább fél évkor garantáltan bukni fog !
-Mi de miért ?
-Hallgasson vagy mehet az igazgatóiba .
a csengő hála istennek meg mentett attól hogy valami olyat mondjak amit később meg bánnék .
-Ez a vén szipirtyó pikkel rám . mondtam a padon ülve Ematt -nek és Kimnek .
-Bieber miatt van , nagyon kedveli te pedig azt mondtad rá hogy egy barom.
- Vén lány létére csurgatja a nyálát Bieber után ? dülledtek ki szemeim . Ematt-ből hatalmas nevetés tört ki és Kimberly is nevetésbe kezdett , de ez egy kicsit sem volt olyan vicces , még ez a vén lány is velem szívózik egy ilyen seggfej miatt mint Bieber.
-Hé Night ! hallottam meg justin hangját hátam mögül majd mikor meg fordultam szembesülnöm kellet azzal hogy Bieber le öntött egy pohár kávéval ami eléggé eláztatta ruháimat .
-Dögölj meg te balfasz! vágtam be magam mögötta terem ajtaját , nem hiszem el hogy nem tud már véglegesen elfelejteni , nem elég hogy bele dobott egy kútba , le fényképezett , most meg le öntött kávéval ..nem tudom hogy meddig bírják még ezt az idegeim .
míg a csap alatt próbáltam ki suvickolni felsőmből a foltot valaki be jött a mosdóba .
-Mondanám hogy sajnállak de akkor hazudnék. abba hagytam pólóm tisztogatását , majd a hang irányába fordítottam fejemet .
-Ne haragudj ismerlek ? horkantottam fel .
- Tudom hogy élvezed azt amit justin csinál , hogy rád figyel és nem rám .
-fogalmam sincs miről beszélsz , a hátam közepére nem kívánom .
- Ugyan már , tudom hogy az a célod hogy megszerezd őt de ő az enyém világos ?
- NEM ÉRDEKEL ! világos ? csaptam be magam mögött a wc ajtaját majd vissza sétáltam a terembe , a folt már nem volt annyira feltünő, már csak az vette észre aki tudta hogy az a fasz le öntött .
- Na ki jött a folt ? kérdezte Kim .
- A folt ki jött de ezt justin még megkeserüli .
-Amber mit akarsz csinálni? nézett rám Kim ijedt tekintettel.
-Még én sem tudom , de ez kő kövön nem marad , justin meg keserüli hogy le mert önteni .
nagy nehezen végig szenvedtem az egész órát , apropo óra, a tanár be jelentette hogy tanulmányi kirándulásra megyünk az istenháta mögé ahol még térerő sincs mellesleg ami a legrosszabb az egészben az pedig az hogy Bieber is ott lesz ..
most anya hozott haza , időben tudott végezni a munka helyén de este végig kell ülnöm a vaxsorágt , ugyanis Patrick régi ismerősei jönnek vacsorázni , mintha nekem kötelező lenne megjelenni az ilyen szarságokon ..
-kicsim kérlek igyekezz , mindenki oda lent rád vár ..
-Miaz nem tetszik a ruhám vagy túl elegáns vagy túl sok ? kezdtem el aggodalmaskodni mikor anya nem szólt semmit csak bámult rám .
-gyönyörű vagy szivem ..puszilt homlokon .
- Muszáj le mennem oda ?
-Amber kérlek csak pár óráról lenne szó .
-Ahhj rendben van . mondtam majd lefelé sétáltunk a lépcsőn , még pislogni is elfelejtettem amikor meg láttam Biebert a konyhában ?!!.......
sziasztook!
sajnálom a csúszást de nem volt időm meg írni a részt de most itt van !
további kellemes és szép hétvégét minden kedves olvasómnak !

2017. január 8., vasárnap
1.rèsz-Utálok itt lenni
Nagyon szèpen köszönöm a komikat!:)
Hihetetlenül jól estek ,mindig jó èrzès az ha az ember csinál valamit ès pozitív vissza jelzèst kap róla!:) el sem lehet mondani milyen jó èrzès!:)💕
Amber
Szinte egèsz èjjel forgolódtam,nagyon szokatlan nekem hogy nem a saját szobámban kelltem nem apa èbresztett ..
Már vagy ezerszer nyomtam le az èbresztőt mire erőt vettem magamon ès ki keltem az ágyból,mèg a gyomrom is görcsbe rándult a gondolattól hogy ma van az első napom az új sulimban,sosem kedveltem az embereket szerettem magamban lenni de èrzem hogy itt teljesen más minden ..
Fel húztam hideg farmeromat lábaimon amitől a hideg vègig futkosott hátamon ,majd fehèr csipkès felsőmet ès egy pulcsit,megdőrzsöltem fáradt szemeimet amik szinte maguktól záródnak le ,mindig is nehezen keltem főleg most hogy alig aludtam valamit.
-Amber,Patrick már lent vár.nyitott be anya egy mosolyal az arcán.
-Hurrá.dünnyögtem orrom alatt mire tanácstalanul nèzett rám.
-Tudom hogy szokatlan mèg itt,de tudom hogy kèsőbb imádni fogod.
-Azt kètlem.morogtam tovább , ès lefelè kezdtem el sètálni a lèpcsőn anya pedig szorosan a hátam mögött.
-Amber indulhatunk? Vigyorgott Patrick.Ez meg mit vigyorog rám mint egy hülye? .
-Tőlem.rántottam meg vállamat.
-Csak fáradt.legyintett Patrick felè anya .
Pff ..inkább csak ingerült.
-Amber vigyázz magadra,amint vègzek èrted megyek rendben?
-Öhm rendben.mondtam majd kifelè sètáltam az ajtón de mèg tökèletesen hallottam hogy anya rólam sutyorog .
Be ültem a kocsiba s az ablak felè fordultam ,nem akarok társalogni ezzel a szerenvsètlannel.
-Na ès hogy èrzed magad itt? Ült be mellèm Patrick.
-Most hogy itt vagy csodásan.nèztem rá gúnyosan .
-Amber ha gondolod akkor több időt is tölthetünk eggyütt,hogy jobban megismerj ès ki alakuljon köztünk egy apa lánya kapcsolat.Most èn hallok rosszul vagy tènyleg ezt mondta?.
-Nekem már van apám ,nincs szüksègem egy mostohára.fordultam az ablak felè dühösen.
-Amber èn nem úgy èrtettem..
-Tökmindeggy.
Az út további rèsze csendesen telt el , majd mikor meg èrkeztünk szó nèlkül szálltam ki a kocsiból ès az èpület felè kezdtem el sètálni,ahogy sejtettem az emberek makd össze taposták egymást a csengő hallatán ,fèlve de èn is befelè kezdtem el sètálni ,nagyon zavarban voltam szokatlan ez a hely mellesleg nem ismerek senkit..
Hangos nevetèst hallottam meg a hátam mögül.
-Hè,új vagy itt? Szólított meg a társaságból az eggyetlen lány.
-Igen..
-Akkor te vagy az új lány.
-Pont erre számítottam .nèzett vègig rajtam az eggyik srác.
-Ne is figyelj rá ,Kimberly vagyok.nyújtotta barátságosan kezèt.
-Amber.viszonoztam gesztusát.
-Srácok èn útba igazítom Ambert menyjetek csak majd csatlakozom.mondta ès már el is mentek .
-Gyere meg mutatom neked az igazgatóit,onnan meg már sima ügy.legyintett karjával èn pedig követtem őt.
-Szabad tudni hogy mièrt jöttèl ide? Mármint hogy mi az oka.
-Az apám meghalt..így ide kellet jönnöm anyához ès most itt vagyok..
-Neharagudj nem akartam pofátlan lenni.
-Semmi baj nem tudhattad..mosolyodtam el halványan .
-Hát itt is lennènk ,azèrt remèlem hogy mèg össze futunk.mosolyodott el ès ott hagyott egyedül.
Egy kopogás után be nyitottam az irodába ahol megkaptam az órarendemet ès az újdonsült osztályfőnököm kísèretèben haladtunk a teremig.
Az osztályteremben hangos nyüzsgès abba maradt amint belèptünk a terembe s mindenki ránk kapta szemeit.
-Osztály kèrlek titeket hogy legyetek mindenben segítsègère az új diákunknak ,Kimberly te vagy èrte felelős ,rád bízom Ambert.Hát ez cseppetsem megnyugtató..
Amint az ofő kilèpett a teremből mindenki folytatta amit abba hagyott ,kivève Kimberlyt aki megmutatta hová üljek ès elmondta milyen óránk lessz.
-Szemrevaló kis tyúk vagy ám.kacsintott rám az eggyik srác a társaságból,mire Kimberly szúrósan nèzett rá.
-Ő itt Ematt az osztály bohóca ès ezzel mèg enyhèn fogalmaztam.nevetett fel Kim.
-Azok ott pedig justin kurvái ,lessz egy kèt szavuk hozzád de ne is törődj velük,nem bírják el viselni ha valaki jobban nèz ki náluk már pedig te elèggè szemre való csajszi vagy.
-Ki az a justin?
-Ő majd valamikor befut,de jobb ha messziről kerülöd őt,Bieber egy seggarc.
-Rendben van. Mondtam s már be is csöngettek majd a tanár le vágta az asztalra a naplót a teremben síri csend alakult ki ,gondolom ő lehet az iskolában a tanár akitől mindenki fèl.
Körbe vezette tekintetèt az osztályon s tekintete me akadt rajtam.
-Kèrlek mutatkozz be az osztálynak.
Egy sóhaly kísèretèben hagytam el ülő helyemet s ki sètáltam a tanári asztalhoz.
-A nevem Amber,nem règ költöztem ide egy kis faluból New yourk-ba .
-Akkor te ilyen apáca vagy vagy mi? Szólt közbe egy srác mire az osztály hangos nevetèsbe kezdett,elèggè kínos ez a szitu.
-Butler elèg legyen! Mordult rá a tanárnő mire elhalgatott.
-Egyèbb kèrdès? Fordult az osztály felè.
Szerencsèmre nem halatszott el több ilyen megjegyzès így helyet foglaltam ,mèg ha akartam volna sem tudtam volna jegyzetelni amit a tanárnő mond ugyanis csak holnap kapom meg a tankönyveket.
-Milyen óra is ez? Fordultam Kimberly felè.
-Biosz.fintorodott el .
Utálom a Biológiát..
-Már megint kèsett! Hallottam meg a tanárnő hangját majd a hang irányába fordítottam fejemet .
-Dugó volt a kocsiban .
-Mifèle dugó lehet egy autóban? Kèrdezte a tanár a számomra ismeretlen de jó kèpű fiútól aki vigyorra húzta száját.
-a Bieber fèle dugó.
Az osztály hangosan fel nevetett ,szóval ő lenne justin a seggarc gyerek.
-Hagyja az ilyes fajta megjegyzèseket ès üljön le.
Több figyelmet nem óhalytottam Bieber felè szentelni ezèrt inkább lehajtott fejjel piszkáltam körmeimet.
Míg valaki le nem vágódott mellèm.
Mikor megláttam hogy Bieber az mèg pislogni is elfelejtettem.
-Ez az èn helyem.cèloztam ezzel arra hogy elhúzhatna
-Itt minden az enyèm kicsikèm.vigyorodott el.
Mi az hogy itt minden az övè?
-Ha azèrt ültèl ide hogy engem fárassz akkor ülj máshová.
-Ne húzd ki a gyufát,inkább örülj hogy velem dolgozhatsz Biológián.
-Pff mi lenne ebben annyira különleges?
-Kèrlek titeket hogy a tananyaggal kapcsolatban kèrdezzètek ki padtársaitokat ès majd óra vègèn meg látjuk mire jutunk.mondta a tanár.
-Öm hát rendben akkor nyisd ki a könyvet.böktem fejemmel a könyv felè.
-Minek ide könyv ha rajtam is gyakorolhatsz?
Nem kicsit èreztem magam kellemetlenül justin megjegyzèsèn de nem akartam magam alatt vágni a fát már az első napon.
-Neked tènyleg ilyen vastag bőr van a kèpeden? Nèztem justinra dühösen.
-Inkább legyen hosszú mint vastag.cèlozgatott nemi szervère.
Ha eddig nem voltam zavarban akkor most a fejem úgy nèzett ki mint egy paradicsom,te atya úr isten...
-Èn teljesen másra gondoltam..
Vettem el justin elől a könyvet s ki nyitottam a tan anyagnál.
Remek ..pont a szaporodásról kell tanulnunk te szent isten ..
-Na ugye baby èn mondtam hogy semmi szüksèg nincs erre itt.kapta ki a kezemből a könyvet.
-Te most szórakozol velem?
-Tanulj rajtam.vigyorodott el perverzen .
Te jó èg mibe keveredtem..
-Öhm nem hinnèm hogy ez lenne a megfelelő formátum rá..mondtam zavartan.
-69?
-úgy èrtem..
-Szóval ez a kedvenced.szèles vigyorra húzta száját.
-Èn nem úgy èrtettem hanem úgy hogy add vissza azt a könyvet! Kaptam a könyv után de elrántotta kezèt.
-A kezed inkább másra használd.
Te jó èg...
-ordít rólad hogy szűz vagy.
A fejem szinte már forrt a pirosságtól megszólalni sem tudtam annyira zavarban voltam..
-Rólad meg ordít hogy egy hülye strici vagy! az osztály hatalmas búgásba kezdett ,persze Biebernek azonnal fel ment a vérnyomása.
-Mit mondtál?
-már nem csak strici de még süket is vagy? .
-te akartad.húzta széles vigyorra ajkait majd karját lábam alatt fonta át és ki cipelt a teremből.
-azonnal tegyél le te gyökér!
-Mindjárt kicsikém mindjárt.
az egész osztály végignézte a kis jelenetet amint Bieber karjában ficánkoltam .
-Justin kérlek tegyél már le hallod? ez már nem vicces.
-Most majd meg bánod hogy nem vagy következetes.mondta majd bele vágott az udvari szökőkútba.köpni nyelni alig tudtam , az egész osztály rajtam nevetett Bieber pedig önelégülten vigyorgott.
-Mr. Bieber és Mrs Night ,az igazgatóiba most azonnal! legszívesebben most pofán törölném a vizes kezemmel ,hogy lehet valaki ekkora gyökér? egy ekkora...a francba még a telefonom is elázott..csavartam ki dühösen ruhámból a vizet .
-de tanárnő én vagyok itt az áldozat ez a paraszt bele dobott a kútba!
-Amber elég legyen ,mindketten meg kapják a méltó büntetésüket ,és most nyomás az igazgatóiba.nézett rám és arra a majomra aki még mindig megállás nélkül vigyorgott.
-szerinted ez vicces?
-látnod kellet volna az arcod! nevetett tovább majd hangját elvátoztatva utánozta enyémet -justin kérlek tegyél le hallod? utánzott nevetve .
-degenerált.dünnyögtem magamba miközben az igazgatóihoz sétáltunk.
-Már megint maga? fogta a fejét az igazgató miközben Biebert figszírozta.
-Ez a kurva nem bírt magával ,le hűtöttem egy kicsit.dőlt hátra a székben .
-Mr.Bieber moderálja magát ,maga pedig üljön le szépen és mondja el mi is történt pontosan .
-Ez agyökér tiszteletlen és bunkó.
-Mrs.Night el tudná mondani hogy a fiatal úr miket hangozatott el az órán?
-Azokat inkább nem ismételném meg..
-Mert apáca.nevetett fel Bieber .
-te...
-eléleg legyen ! ez a viselkedés egyszerűen türhetetlen , azonnal értesítem a szüleiteket ,és most nyomás vissza az osztályba.
-most örülsz te idióta?
-na ide figyelj te kurva , te sem érsz többet ebben az épületben mint a többi lány akit már megdugtam , te is ugyan olyan vagy mint a többi pár hét és alattam nyögöd majd a nevem szivi .
-Azt lesheted te strici.
-Pofa be kurva .mondta majd elviharzott mellettem mit képzel magárol ez a gyökér? kellet nekem ide költöznöm erre az istenverte helyre.
-Amber minden rendben van ? rohant oda hozzám Kimberly amint be tetem a lábam a terembe .
-Semmi sincs rendben ,most Bieber miatt fehívják anyámat ..
-Amber ,mégis mit mondtál neki hogy bele vágott a kútba? Butler nem bírta vissza tartani a nevetést mikor elhaladt melletem ,Kimberly el dünnyögte az orra alatt hogy mekkora egy faszfej .
-Azt hogy egy strici.Kim arca szinte eltorzult az ijedségtől.
-Amber tudod hogy mit műveltél? most Bieber rád fog szálni ,nem lessz egy perc nyugtod sem ebben az iskolában .
-Én nem az a lány vagyok aki ezt csak úgy le is nyeli majd.
-tudsz róla hogy halott vagy? húzta el száját Ematt.
-miről beszélsz?
-Amber justin egy vadállat ,nem ismered nem tudod mikre képes ..egy csaj tavaly véletlenül rá öntötte a kávéját ,azóta nem látta őt senki.mondta Kim.
-Ugyan már ,én nem ilyedek be az ilyen kis meséktől.
Kimberly már éppen szólásra nyitotta volna száját de a csengő meg akadályozta ebben ,testnevelés óránk lesz,se mivel én csurom vizes vagyok ezért én az öltözőben maradtam majd le kaptam magamról csurom vizes ruháimat és a radiátorra tettem száradni .
király hát nem éppen így képzeltem el az első napomat az új gimiben ..szinte az egész iskola rajtam röhög..
a csapnál csavartam ki hajamból a vizet mázli hogy nem használok sminket ..
-mosolyogj édesem.hallottam meg Bieber hangját a hátam mögül ,még pislogni is elfelejtettem ..
-Ha jó kislány leszel talán nem teszem ki ..mutatta felém telefonját .
-azonnal töröld ki a képet! estem kétségbe .
-Mondtam már , ne szemtelenkedj mert ki teszem .
-Miért nem hagysz már békén?
-Élvezem .
-te sz...
-Vigyázz a szádra édesem .szorította meg újjaival államat .
-Undorító vagy.
-Te meg csúnya .hagyott ott az öltözőben .hogy én mennyire utálom őt egyszerűen meg tudnám folytani ..és mi lesz ha nem csak a szája nagy és tényleg ki kerülnek rólam a képek ? mibe keveredtem ..ha hallgattam volna Kimberly re akkor most nem lenne ez és nyugodtan tölthetném a mindennapjaim de nem .. nekem a saját fejem után kellett mennem ..
a nap többi része szerencsére hamar el ment , Bieber le lépett tesi óra után így lehetett egy kis nyugalmam de akkor sem hagy nyugodni a gondolat hogy justin telefonjában ott vannak rólam a képek amiben egy száll fehérneműben feszítek..
-Amber! intett egyett Patrick ? lehet még ennél is rosszabb ?...
-Miért te jöttél ide? vágódtam le dühösen az ülésben .
-Ashley nem tudott érted jönni ,megkért hogy hozzalak el .
-Jellemző rá , ő meg a nagy ígéretei.dünnyögtem orrom alatt .
-történt valami ? rossz napod volt ? komolyan kezd már az agyamra menni ez a szerencsétlen .
-Te történtél , te és én sosem leszünk jóban érted? te lennél az utolsó ember akivel megbeszélnék bármit is .fordultam idegesen az ablak felé.
-Ahogy szeretnéd..
amikor meg álltunk a ház előtt szó nélkül szálltam ki a kocsibol és felrohantam az emeletre ,elegem van mindenből és mindenkiből de legfőként abból a parasztból ..
nem akartam semmit csak végre egy kis nyugalmat magam körül ,most egy ideig hanyagoljon mindenki.
-Amber le jönnél pár percre? hallottam meg nevemet lentről .
-Nem !
-Rendben akkor fel megyünk mi!
-Megyek már ! vágtam be magam mögött az ajtót és le sétáltam , anya és az a bájgúnár Patrick úgy vigyorogtak rám mint akik nem láttak még fehér embert .
-te mit vigyorogsz? fordultam gúnyosan Patrick felé miközben az asztalra kikészített narancs levet kortyolgattam .
-Amber figyelnél ránk egy percre? vette ki anya a poharat kezemből amit vissza is vettem .
-Patrick és én el szeretnénk neked mondani egy csodás hírt .
-Ha Patrick is ehez a csodához tartozik inkább nem akarom tudni .tettem le poharam az asztalra.
-lesz egy kis tesód Amber ! hogy micsoda? és ennek örülnöm kellene?
-Hurrá és most kéne neki örülnöm? vagy mit vársz még tőlem ? sok boldogságot hozzá .
-Amber kérlek próbálj máshogy álni a dolgokhoz , egy család vagyunk .
-Család? ugye ezt te sem gondoltad komolyan ? te meg te sosem lesztek a családom , nincs szükségem sem rád néztem anyára kinek már könyben voltak szemei ,főként nem rád . fintorogtam rá Patrickre , semmit sem akartam jobban mint haza menni az igazi családomhoz ,a barátaimhoz ..utálok itt lenni......
sziasztok!
nagyon nagyon szépen köszönöm a komikat még egyszer , és további szép napot mindenkinek ! <3

2017. január 7., szombat
Bekezdő
sziasztok,újabb blog veszi kezdetét ,ez a történet még a gimiben játszódik majd tudni kell hogy a főszerepet justin Bieber és Amber Night kapja majd ,de ez majd kiderül az előszóbol is .
Amber Night
Nos mit mondjak ? nem éppen így képzeltem el a gimis éveimet , nem egy teljesen másik országban a világ másik végén és nem éppen ebben a hatalmas városban New yourk-ban
nem vagyok hozzá szokva ehez a hatalmas pörgéshez ,amint ki teszem a lábam az utcára az emberek majd össze tapossák egymást ,a kellemes vidéki levegő helyet már a koszos szennyezett levegőt szívom ,nem érzem magam jól ,sőt utálok itt élni de sajnos ebbe nekem nem lehet bele szólásom ,anyám itt nőtt fel New yourk-ban eddig apámmal éltem egy kis vidéken de sajnos apa nagyon beteg lett és elhunyt ..a nevelésemet pedig anyám kezébe adták aki egy cseppet sem ismer semmit sem tud rólam ,és a legrosszabb hogy van egy bájgúnár pasija aki rettentően idegesít folyamatosan apáskodik felettem , pedig semmi közünk nincs egymáshoz .
nem beszélve anyáról aki azt hiszi ismeri az ő "kicsi lányát,, de még csak azt sem tudja mi a kedvenc ételem ,mit szeretek szabadidőmben csinálni mi a hobbim ..senki sem ismer ,egyedül csak apa ismert aki itthagyott ezen a szörnyű helyen ismeretlen emberekkel ..ez számomra maga a pokol .
-Amber ! vacsora gyere le kérlek . a kezemben lévő dobozokat le tettem majd egy sóhaj kíséretében néztem végig a gyerekkori szobámon ,3 éves voltam amikor utoljára jártam ebben a szobában még mai napig emlékszem rá milyen boldogan játszottam a földön míg anya és apa önfeledten egymás karjaiba bújva néztek rám , ..aztán jott Patrick ..anya meg csalta apát apa pedig perre vitte az ügyet így nevelésem apához került anya pedig nem tett semmit azért hogy ez másként legyen de nem is bánom ..apának köszönhetem azt hogy ilyen ember lett belőlem ezért örökké hálás leszek neki .
-Máris megyek .sétáltam lefelé a lépcsőn szemeimet először Patricken vezettem végig aki anya kezét szorongatva ült az asztalnál , nem neki kéne ma itt lennie velünk ..
-Még mindig neheztelsz rám ? szakította meg gondolat menetemet patrick .
-El találtad . hunyorítottam majd helyet foglaltam az asztalnál.
-Amber viselkedj! mordult rám anya.
-Ha nem tetszik fel is mehetek . vágtam egy grimaszt .
-Ashley drágám hagyd csak majd megbékél . mondta Patrick .
-Ne vegyél mérget rá . dünnyögtem magamban miközben Patrickre fintorogtam .
-Amber eléglegyen ! üvöltött rám anya feszülten mire dühösen kaptam rá szemeimet .
-Haza akarok menni .vágtam le szalvétámat az asztalra .
-Neked ez az otthonod !
-Tévedsz ..nekem ez sosem lesz az otthonom. könny belábadt szemekkel sétáltam fel a lépcsőn ,nagyon felkavart ez az egész ,hiányzik apa , az iskolám a barátaim a szobám ...be vágtam magam mögött az ajtót és le ültem az ágyra ,nagyon sok gondolat kavargott a fejemben ,ha anno anya és apa utálták egymást akkor apa miért akarta hogy ide jöjjek ? miért nem maradhattam a nagynénémnél mindenkinek sokkal jobb lenne így pláne nekem...
hosszas pakolászás után végeztem szekrényem rendbetételével és kikészítettem pizsamámat az ágyra és ki szedtem táskámból a tisztálkodási szereimet majd el helyeztem a fürdőben .
-Bejöhetek ? dugta be fejét anya a szobába.
enyhén megrántottam vállamat és pakolásztam tovább.
-Amber ,hidd el hogy nekem sem könnyű ez az egész , minket is váratlanul ért apád halála ..hidd el hogy én meg értem min mész keresztül ,nekem sem könnyű ennyi év után viszont látni téged , fáj hogy szinte nem is ismerlek ,hogy nem láthattalak felnőni , nem lehettem ott az első szerelmi bánatodnál ,nem lehettem ott amikor szükséged lett volna rám , kicsim hidd el hogy nekem sem könnyű , tudom hogy ez nem olyan de szeretném be pótolni azt a rengeteg időt amit nélküled kellet el töltenem .
-Ha ennyire sajnálod akkor miért nem kerestél egyszer sem ?
- Kerestelek .. de mind hiába ..apád esélyt sem adott arra hogy valaha is rád bukkanjak .
-nehogy apára merd fogni ezt az egészet , te csaltad meg apát Patrickel .
-Nagyon sok mindent nem tudsz Amber ..
-Tudod mit ? nem is akarom tudni ,nem akarok tudni semmit ..
-Szeretnélek megismerni , bepótolni az elvesztegetett időt , közelebb kerülni hozzád ,kérlek amber hagyd hogy a karjaimba zárjalak , hogy érezzem az illatod . fakadt sírva ,nagyon meg esett anyán a szívem rossz volt őt így látni ..
-rendben van ...
szorosan magához ölelt s hajamba puszilt .
-Tudom hogy nem olyan mint régen de minden úgy van ahogy hagytad , kivéve az ágyat mivel arra már nem fértél volna rá .kuncogott fel és belőlem is feltört a nevetés .
-köszönöm .mosolyodtam el halványan .
-holnap lesz az első tanítási napod az iskoládban, és az a helyzet hogy nekem el kell mennem így megkértem Patricket hogy vigyen be ...
-Anya akkor inkább busszal mennék be .
-Amber , kérlek adj neki egy esélyt , meg szeretne ismerni téged , tudod ő is nagyon várt már téged és eléggé elszomorította hogy ilyen rideg vagy vele .
végül is 20 perc nem a világ vége ,majd csak kibírom valahogy.
-Rendben..sóhajtottam egy nagyot ,de ha nem haragszol én most inkább aludnék .mosolyogtam halványan majd be csukta maga mögött az ajtót , ez az első éjszakám ,messze az othonomtól.....
sziasztok!
tudom eléggé unalmasra sikeredett de ez még nagyon az eleje és nagyon örülnék neki ha kapnék rá pár komit!:)
további szép napot mindenkinek

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)